Nincs digitális transzformáció adatmenedzsment nélkül

2020.11.01 | Adatmenedzsment

Olvasási idő: 3 perc

A digitális transzformációról régóta, sokat beszélnek, de gyakran félreértelmezik, nem megfelelően alkalmazzák a cégek. A COVID-19 hatására minden megváltozott, hirtelen minden az előtérbe került, ami digitális. Ma a társadalmi távolságtartás a mindennapok része, a digitális szolgáltatások és termékek jelentik a megszokottat. 

Az amerikai Informatica is a vállalatok digitális transzformációját segíti adatmenedzsment megoldásaival.  Amit Walia 2020. eleje óta vezeti a céget. Az alább olvasható írásunk SearchData Management vele készített interjúján alapul.

– Hogyan sikerült belerázódni az Informatica ügyvezetői posztjába a járvány alatt?

– Eléggé őrült év van mögöttünk. Csak nyolc hónapja vagyok a cég ügyvezetője, de úgy tűnik, mintha két éve vezetném a vállalatot, annyi minden történt. A bizonytalanság közepette változatlan, hogy 27 éves vállalatunk működése három oszlopra támaszkodik: innováció, ügyfélközpontúság és emberközpontúság. 

A járvány elején leginkább az embereinkre figyeltünk, hogy biztonságban tudjanak dolgozni. Segítettünk ügyfeleinknek is, sokan komoly nehézségekkel küzdenek. Segítettünk a kormányzati szervezeteknek és egészségügyi intézményeknek, hogy adatalapú döntéseket hozzanak a járvány elleni harcban, a gyógyításban. Ebben az időszakban nagyon tisztán kirajzolódott, hogy a digitális transzformáció soha nem volt ennyire fontos, mint most.

– Miről szól a digitális transzformáció és mi a fő kihívás ezen a téren?

– Sok a félreértelmezés a digitális transzformációval kapcsolatban. Ügyfeleink közül sokan foglalkoznak a digitális átalakulással. Nagyon gyakran kiderül azonban, hogy amit ők digitális transzformációnak gondolnak, az csupán modernizáció. Sokan úgy vélik például, ha már felhőalapú alkalmazásokat használnak, akkor már digitálisak, de ez sajnos nem igaz.

Az utóbbi pár hónapban számukra is nyilvánvalóvá vált, a digitális transzformáció azt jelenti, hogy alapjaiban, és gondolkodásmódban is digitális vállalattá kell válni. A digitális átalakulásnak sok arca van. A vállalatok új termékeket és szolgáltatásokat találnak ki, új kommunikációs csatornákat keresnek és találnak, és új működési és ellátási lánc modelleket építenek fel. A folyamatban pedig változnak a vállalatok is, új üzleti modelleket alkotnak.

– Mint az Informatica ügyvezető igazgatója, mint gondol, mi a közös a digitális transzformációban és az adatmenedzsmentben?

– Már az elmúlt években rájöttünk, és az elmúlt hat hónap megerősítette, hogy minden stratégiai digitális projekt végső soron egy adatmenedzsment projekt. 

Ha meg szeretném jobban megismerni az ügyfelemet, akkor az összes, IT rendszereimen belül szétszórt adatra szükségem van, ezt kombinálnom kell az összes, ügyfélről szóló interakciós adattal és együtt kell értelmeznem ezeket. Gondoskodnunk kell, hogy megfelelő szabályozással és adatvédelemmel kezeljük az adatokat, így nem kockáztatunk megfelelőségi problémákat.

– Milyen stratégiát követ az Informatica? 

– Vállalatunkban a cloud first, cloud native stratégiát követjük, ahol minden ügyfelünk felhőbe történő költözését gyorsítanánk. Azonban amikor felhőt mondunk, hibrid megoldásokban gondolkodunk. Vagyis cloud first megközelítéssel szeretnénk segíteni ügyfeleinket abban, amit on-premise csinálnak és ezt a felhőhöz kötjük.

Ugyanakkor nagyon bízunk a mesterséges intelligenciában: az exponenciálisan növekvő adatmennyiséget, a mai rendszerek komplexitását csakis MI segítségével tudjuk kezelni. És persze komolyan összpontosítunk ügyfeleink sikereire. Azt valljuk, hogy nemcsak technikai oldalon, hanem az üzleti értékteremtésben is segítenünk kell partnereinket.

Névjegy

Amit Walia, az Informatica ügyvezető igazgatója, 2013-ban csatlakozott a vállalathoz. A vállalat alelnökeként az adatintegrációs és -védelmi csapatot vezette, majd a termékek és stratégia csoport alelnöke és elnöke tisztségeket is betöltötte. Kinevezése előtt a termékek és marketing csoport vezetője volt. A szakember korábban tanácsadó vállalatnál, szoftvergyártónál és IT biztonsági cégnél is dolgozott vezető pozíciókban.

0 hozzászólás

Kommentet írok